Tematikus foglalkozás – Egészséges életmód
A mai tematikus foglalkozáson az “A” komponens tanulói továbbra is az egészséges életmód témakörével ismerkednek.
A mai foglalkozás témája: „Ahány ház, annyi szokás!”
Ez alkalommal az étkezési szokásokkal foglalkoztunk a nagyvilágban. A választott országok étkezési szokásait tekintettük meg, majd az azokra jellemző ételeikkel, zenéjükkel és népviseletükkel ismerkedtünk meg.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
A projekt tematikus foglalkozásán a “B” komponens tanulóival az Európai Unió témakörét dolgozzuk fel. A gyerekekkel interneten megkerestük a különböző uniós országok nevezetességeit, képeslapmintákat nézegettünk, megbeszéltük az egyes nemzeti szimbólumok (pl. Eiffel-torony, lánchíd…) történelmi hátterét. Ezután páros munkában egy szabadon választott európai országról képeslapot készítettek.
Tantárgyi fejlesztés – Magyar nyelv
A foglalkozás témája a helyesírási képesség fejlesztése. A tanulók tollbamondást írtak, melyet közösen javítottunk. A típushibák megbeszélése után gyakoroltuk a helyesírási, nyelvhasználati és nyelvhelyességi ismereteket,s a mondatok leírása során alkalmaztuk is azokat. Anyanyelvi játékok, feladatok megoldásával, rejtvények, totók kitöltésével igyekeztünk a foglalkozás kitűzött célját megvalósítani.
Tantárgyi fejlesztés – Matematika
Keveréses és együttes munkavégzéssel kapcsolatos feladatok megoldása során fejlesztettük a gondolkodási műveleteket, a szövegértelmező és problémamegoldó képességet, a helyes tanulási szokásokat (terv, becslés, megoldás leírása, ellenőrzés, diszkusszió).
Nyelvi foglalkozás – idegen nyelv – angol
A feltételes mód gyakorlása
Ezen a foglalkozáson a feltételes mondatokat beszéltük át. Először a 0. típusú feltételes mondatokat ismételtük át és alkalmaztuk feladatokon keresztül. Majd az első, a második és a harmadik típusú mondatok következtek. A szabályokat alaposan meg kell tanulni, mert nagyon könnyű hibákat ejteni a használatuk során. Ennek kapcsán átismételtük megint az egyszerű jelen időt, az egyszerű múlt időt és a befejezett múltat is. Azt is felelevenítettük, hogy lehet szándékosan is keverni ezeket a mondatokat, de a képzésükre nagyon oda kell figyelni.