Tematikus foglalkozás – Partneriskola
A tematikus foglalkozáson az “A” komponens tanulóival partneriskolánk országával, Ukrajnával ismerkedtünk meg.
A gyerekek csoportokban dolgoztak, a csoportok témái:
- Ukrajna történelme
- Ukrajna, mint turisztikai célpont
- Az ukrán gasztronómia
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
A projekt tematikus foglalkozásán a “B” komponens tanulóival az Európai Unió témakörét dolgozzuk fel.
Ma az Európai Unió legfontosabb intézményeivel foglalkoztunk, mint például: Európai Parlament (erről egy rövid videót is megtekintettek), Európai Unió Tanácsa, Európa Tanács. A gyerekek megismerhették a fenti intézmények felépítését, összetételét, működését, feladatait.
Tantárgyi fejlesztés – Magyar nyelv
A foglalkozás témája: szövegértési képesség fejlesztése. A tanulók A garabonciás diák (Kiss György Mihály) című szövegértési feladatsort oldották meg, amit a foglalkozás végén közösen ellenőriztünk. A feladatok közül a szöveg vázlatának elkészítése okozott nehézséget néhány tanulónak. Az értékelésekor újból felelevenítettük a vázlatírás szabályait, a kulcsszavak tételmondatok szerepét.
Tantárgyi fejlesztés – Matematika
A hatványozásról és a hatványozás azonosságairól tanult ismeretek rendszerezésével kezdtük a foglalkozást. Azonos alapú illetve azonos kitevőjű hatványokkal, szorzat és tört hatványozásával végeztünk műveleteket. A számfeladatok segítségével az önálló gondolkodás igényének alakítását, az induktív és deduktív következtetések alkalmazását próbáltuk fejleszteni.
Nyelvi foglalkozás – angol
A tanult jövő idő
Ezen a foglalkozáson a tanult jövő időt, az egyszerű jövő időt és a jövő idő kifejezésére szolgáló’ to be going to’ szerkezetet ismételtük át. Megbeszéltük a képzésüket állító, kérdő és tagadó mondatokban, a használatukat és az időhatározóikat. A gyakorló feladatlapon a folyamatos jelen időt is használtuk jövő idő kifejezésére és felelevenítettük a különbségeket is.