Tematikus foglalkozás – Egészséges életmód
A mai tematikus foglalkozáson az “A” komponens tanulói továbbra is az egészséges életmód témakörével ismerkednek.
Folytattuk a múlt heti foglalkozásunk témáját. Egy hét elteltével újabb és újabb vélemények hangzottak el a vitaminok fontosságáról. A beszélgetésből kiderült, hogy a tanulókat foglalkoztatja a téma. Többen megemlítették, hogy nap mint nap szednek C vitamint, főleg a téli időszakban, de emellett természetesen sok gyümölcsöt is fogyasztanak, főleg azért, mert édesanyjuk is ezt javasolja.
Vélemények meghallgatása, mások véleményének objektív szemlélése, érvek, ellenérvek meghallgatása és elfogadása – ezek a legfontosabbak, melyeket ma megtanultunk.
Tematikus foglalkozás – Európai Unió
A projekt tematikus foglalkozásán a “B” komponens tanulóival az Európai Unió témakörét dolgozzuk fel.
Ma az 1981-ben csatlakozó Görögországgal ismerkedtünk. Lexikonokból, atlaszokból és az internetes oldalakról gyűjtöttek adatokat Görögországról. (Görögország elhelyezkedése, nagysága, népessége, felszíne és éghajlata, történelme, nagyobb városok, stb.) A gyerekek érdekességeket kerestek az interneten: nevezetes épületek, híres emberek, görög mitológia, … stb.
Az internetes ismeretszerzésen túl lehetőség nyílt a foglalkozáson a különböző lexikonok, térképek használatára. A foglalkozás végén a játékos tanulásé volt a főszerep. Minden csoport kapott képeket városokról, épületekről, melyeket megfelelően kellett párosítani.
Tantárgyi fejlesztés – Magyar nyelv 36. foglalkozás
A magyar kultúra napja-január 22. Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének születésnapja. Ebből az alkalomból kiemelt figyelmet szenteltünk nemzeti imánk legfontosabb gondolataira, mondanivalójára, a vers keletkezési körülményeinek vizsgálatával, részletes elemzésével, a kézirat tanulmányozásával, a megzenésített mű meghallgatásával. A foglalkozás végén közösen szavaltuk el a költeményt.
Tantárgyi fejlesztés – Matematika 36. foglalkozás
Egyenes körhenger alakú tárgyakkal, hengerszerű testekkel nap mint nap találkoznak a tanulók, így fontos, hogy ismerjék a felszín- és térfogat számításának módját, tudják alkalmazni a gyakorlati életben. Történelemből már ismerik a piramisokat, így megnéztük a sokszögalapú gúla felszínének és térfogatának számítását is, kiemelve a négyzet és téglalap alapú gúlákat.
Nyelvi foglalkozás – idegen nyelv – angol
Környezetvédelem
Ezen a foglalkozáson a környezetvédelemről esett szó. Megemlítettük a megújuló és a nem megújuló energiaforrásokat. A nem megújulók azok, amelyeket nem használhatunk a végtelenségig. ( kőolaj, szén stb. ) A megújulók azok, amelyek nem fogynak el. ( biomassza, vízenergia, szélenergia, geotermikus energia) A háztartások, gyárak hulladékának 60 százalékát újra lehet hasznosítani, ezáltal sokat lehet megtakarítani. Az üveget, papírt, fémdobozokat könnyen újra lehet hasznosítani. Sok városban működik a szelektív hulladékgyűjtés. Számos papírtáska, üdvözlőkártya az újrafeldolgozás eredménye.