Személyes találkozó 1. – “A” komponens

2018. július 22-23. – Balatonboglár

Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde az EFOP-3.1.8-17-2017-00024 projektbe bevont gyerekekkel és kísérőikkel a reggeli órákban indultunk autóbusszal a balatonboglári kirándulásra, hogy találkozhassunk a kárpátaljai testvériskolánk diákjaival. A korai indulás ellenére a gyerekek izgatottan várták az utazást. Az úton sokat beszélgettünk a gyerekekkel a Somogy megyei kisvárosról, Balatonboglárról, így felkészülten és az újdonságokra nyitottan szálltak le a buszról.

A kirándulás keretében a diákok által jól ismert fiatal művész, Bánki Beni TaPOSZTalat című egyedülálló slam-poetry előadását hallgattuk meg, melyet vastaps kísért. Ezt követően a Magyar Versmondók Egyesülete és a Váci Dunakanyar Színház jóvoltából Arany János: A nagyidai cigányok című előadását láthattuk. Az előadás elsöprő sikert aratott, ezt pedig a percekig tartó taps mutatta.

Balatonbogláron megnéztük az 1931-ben épült katolikus templomot. A program után folytattuk túránkat, innen egy kis emelkedő várt ránk a Gömbkilátóig. A Gömbkilátó a Somogy megyei Balatonboglár egyik jelképe. A vulkanikus eredetű, a Balaton szintjétől mérve körülbelül 60 méter magas Várdombon álló, 15 méter átmérőjű építményből a tó felé nyílik kilátás. Az emelkedőt megmászva a gyerekek egyként kiáltottak fel, mikor meglátták a Gömbkilátó formáját a távolban. A kilátó nem mindennapi alakja a gyermekeket kalandra csábította, a Gömbből látható balatoni panoráma pedig mindenkit lenyűgözött. Miután visszasétáltunk a buszhoz, a szállásunkra mentünk, ahol a meleg vacsora elfogyasztása után még közös játék és ismerkedés várt ránk, majd nyugovóra tértünk.

Másnap, a reggeli után sétára indultunk a vízpart irányába. Útközben elhaladtunk Balatonboglár másik jelképének számító, az 1800-as évek végén épült Kék Kápolna és Vörös Kápolna mellett. Kiérve a Balaton parthoz a gyerekek élvezhették a víz közelségét és sétány adta látnivalók megismerésének lehetőségét. A szabadprogram ideje alatt öröm volt látni a személyes találkozó során kialakult új barátságokat és azt, hogy a gyerekek szívesen töltötték idejüket a Nagydobronyi Középiskola, azaz testvériskolánk diákjaival.

Napunkat egy közös nagy játékkal zártuk a parthoz közeli játszóterén, majd a késő délutáni hazaindulás után este érkeztünk meg az iskola elé, ahol minden gyermeket izgatottan várt a családja.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.